május 11.

JELLEMVONÁSAINK

"Nabukodonozor király csináltatott egy arany állóképet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatta azt a Dura mezején..." Dániel 3,1

A királyt nem a kéz érintése nélkül leszakadó kõ, nem az Isten országa érdekelte. Arra használta fel a kijelentést, hogy arany állóképet készíttetett, és felállíttatta azt. Ilyen az ember! A kijelentésbõl az marad meg, ami rám vonatkozik. Az ígéret annyira az enyém, amennyire enyém Jézus. Vigyázz, a magadnak vett kijelentésbõl se csinálj arany állóképet, és ne várd, hogy mindenki meghajoljon elõtted. Vannak még titkos magaslatok a szívedben? Személyválogató vagy még? Nabukodonozornak olyan társaság kell, akik meghajolnak elõtte. Mi az, amiért az éned elõtt még mindig leborultatsz embereket? Amit jónak tartunk magunkban, azt tesszük a kirakatba. Nem tudom, milyen tökéletességeid vannak még! Hányszor van családodban sértõdés egy nullán, mert beleütköztek az arany állóképbe. Mondogatod: ennyi fizetésbõl csak azért lehet megélni, mert én osztom be. Én, a mintaanya, aki gyermekeiért feláldozta magát. Mindenrõl lemondtam, egyetlen ruhában jártam, aratni mentem... Minden nagy énnek jellemzõje a dicsekedés és a panaszkodás. Olyan mindegy, hogy hárfával, síppal vagy dudával játszol, vagy kürtöltetsz magad elõtt. Van, akinek állandóan sír a hegedûje. Mindig panasz, mindig jaj. A testi panaszainkkal összejátsszuk az egész házat. Nagyon sokszor egymásnak hegedülünk, és nem hat meg senkit ez a megható szöveg. Azt várnánk, hogy hajoljanak meg elõttünk. És aki nem teszi - tüzes kemencébe vele!