április 7.

A MEGMARADÁS ÚTJA

"Egy pedig õközülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, dicsõítvén az Istent nagy szóval." Lukács 17,15

A megmaradás útja a hitbõl való hálaadás. A hálás embernek Isten mindig többet ad. Lehet, hogy ez az egy is elkezdett hazafelé szaladni, de eszébe jutott: Nem! Vissza kell mennem Ahhoz, aki a parancsot mondta. Meg vagyok gyõzõdve, hogy a szíve vitte õt vissza ahhoz a Jézushoz, aki elküldte õket. Vajon hányszor futottunk már el az ajándékkal, amit az Úrtól kaptunk, és elveszítettük az Ajándékozót. Õ visszament ahhoz, akitõl kapta. Olyan jó, hogy az Ige világosan, egyszerûen megmond mindent. "Egy pedig õközülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, dicsõítvén az Istent nagy szóval." Ez az egy ember három dolgot tett. Az elsõ, hogy dicsõítette Istent. Vajon megtörtént-e ez az életedben, amikor láttad, hogy valami megváltozott, bocsánatot kaptam? A második, hogy ez az ember leborult. Értjük-e, hogy ennek milyen komoly jelentõsége van? Aki leborul, alárendeli magát annak, aki elõtt leborult. Arccal! Nem akarta, hogy az arcát lássák. Már nem õ számított. Az volt a fontos, Aki meggyógyította. A harmadik, amit megtesz, a hálaadás. Amikor valóban hálát adok, akkor le kell borulni a földre, csak onnan lehet hálát adni. "Mindenekben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok" (1Thessz 5,18). Ha teljesíted akaratát, egyetlen kérdésed lehet, ami Pál apostol kérdése is volt: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ez az ember megtudta, mi az Isten akarata: hogy hálát adjak. Nem egyszer, nem egy pár szóval egy életen keresztül. Vajon te vagy-e az az egy, aki megmarad hálás szívûnek, aki nem gyõz hálát adni minden nap mindenért?